HTML

facebook

jay's workout

Edzés és kajanapló . Fegyencedzés, kettlebell, utcai edzés, irányított böjt és egyebek.

Metálocska

nőies edzés igényesen. 

metálos Workout Girl

Utolsó kommentek

elpicsáztak

jayworkout 2013.10.11. 15:57

egy valódi harcossal edzettem. de vissza az elejére. 
az internet segítségével a facebook nevezetű közösségi oldalon megtalált egy ember, és elkezdett nekem írogatni. kijelentette, hogy olyan vagyok, mint Rocky, mikor milliomos lett, és hogy ő nem fogja hagyni, hogy "a hírnévtől elszálljak", majd ő letöri a szarvam. :D hiába mondtam, hogy nem vagyok nagyképű, erre mindig az volt a válasz, hogy nem is leszel. rendszeresen kezdte úgy a beszélgetéseket, mint Clubber Lang (Mr. T a Rocky 3-ban :D), néha már kicsit érdekes is volt, hogy ennyire komolyan veszi.

aztán mikor már régóta nem sikerült összehozni a közös edzést, megjegyezte, hogy feljön a kolimba, és az arcomhoz vágja a kettlebellem :DDDDDDDDDD tetszett a humora, igazából egy pillanatig sem gondoltam, hogy esetleg nem az. most szerdán viszont már úgy éreztem, hogy tényleg lenne kedvem megismerni és már régóta beszéljük, úgyhogy a városligetbe beszéltünk meg találkozót.

új kis barátom egyébként küzdősportoló, 95 kg és közel sem zsírból. élőben teljesen megváltozott a beszélgetés hangneme, jól szituált, intelligens úriemberről van szó. állóképességi edzést beszéltünk meg, mert tudvalevő én azért főleg az erőre koncentráltam mindig is (korábban volt a kis krosszfit, amit a karrierem csúcsán, az egri győzelem után le is zártam :D), és hanyagolom az állóképességet, elvétve járogatok futni, vagy bármi olyat csinálni, ami megpörgeti a keringésemet (igaz az insanityk is állóképességi programok voltak, jut eszembe, de az is csak kúra jellegű). szóval bejelentette, hogy állóképesség nélkül elmehetek a picsába, úgyhogy most edzeni fogunk. :D

az edzés gyakorlatilag cf jellegű volt. húzódzkodásoknál annyi pihenő, amíg a másik két ember dolgozik, fekvőtámaszoknál 10 mp, gyakorlatok között nincs. éppen ezért, már az első körben alig volt levegőm.

3 x 10 húzódzkodás
3 x 10 fekvőtámasz
3 x 10 húzódzkodás
3 x 10 fekvőtámasz

futás a dombhoz
5 dombra fel-le futás
futás vissza

3 x 10 húzódzkodás
3 x 10 fekvőtámasz
1 x 10 húzódzkodás
1 x 10 fekvőtámasz

futás a dombhoz
5 dombsprint
futás vissza

ez lett volna az eredeti terv, persze ha valaki megbírja csinálni egyben. a húzódzkodásokat elég korán már csak lendülettel bírtam (aztán meg azzal se). hát azért, ez csak 100-100 húzódzkodás és fekvőtámasz. mondjuk a fekvőtámasz inkább pihenő volt. Clubber lendület nélkül tolta még az utolsót is. és ő bírta 10-esével. szóval nem csak a szája nagy. én egy idő után 8asával, később 6osával csináltam (nyilvánvalóan így több szériában), amíg el nem jutottam a százig. egyébként nem is a futástól, a húzódzkodástól fogyott el durván a levegőm. nem vagyok hozzászokva ehhez a "nempihenés"hez :D nyilalt az oldalam, egyszer hányingerem is lett, de azért a végén büszke voltam, hogy nem haltam meg. Clubber egy szóban összefoglalta a teljesítményem: -lófasz- :D :D tehát van hova fejlődni. de nagyon örülök ennek, kihívás. szóval az állóképességi napokon ez a harcos fog kiképezni. és már emlegetett valami nagyon halálos "kitörés- túrát"...

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jayworkout.blog.hu/api/trackback/id/tr265563283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Montgomery 2013.10.11. 16:10:05

na : remélem a további részleteket is közzéteszed majd engem személy szerint nagyon érdekel ez a "kitörés- túrát"... rész :D toljad csak keményen

It_Sec_Hírek 2013.10.11. 17:23:51

Tavaly volt szerencsém a "mini" Kitörés túrához... Kicsit több mint 10km, de legalább rájöttem hogy 2 vádli 4 helyen is tud görcsölni!!! :) Mentségemre legyen mondva 140 kilóval teljesítettem, de rendesen ki is készítettek a hegyek. Viszont a görcsölés után a mezőny élében voltam, felfelé nagyon ment a lábam, csak a tempó volt néha gyors. Elég regeneráló kajával neked nem lesz gond. Bár gyanítom nem a 10km-es lesz megcélozva! :P

kicsiVuk 2013.10.14. 10:00:56

@pipi néni: Én is erre gondoltam, és a következőre én is megyek. De itt tudtommal 25 km körül van a legrövidebb táv.

jayworkout 2013.10.16. 19:23:08

nem tudom, de valószínű biztos ez! majd megkérdezem

Molcz 2013.10.22. 16:39:38

Engem a lekvár receptje érdekelne, Édesanyám valami befőzőcukor csodával készíti, kíváncsi lennék a természetes megoldásra.
süti beállítások módosítása