HTML

facebook

jay's workout

Edzés és kajanapló . Fegyencedzés, kettlebell, utcai edzés, irányított böjt és egyebek.

Metálocska

nőies edzés igényesen. 

metálos Workout Girl

Utolsó kommentek

a lehetetlen nem létezik

jayworkout 2012.05.02. 07:04

hát eltelt az egy év.. de kezdjük az elején.
az igazat megvallva általános iskolás koromtól kezdve mindig DAGADT voltam. ezen nincs mit szépíteni. mindig is olyan akartam lenni, mint songoku - ehelyett így néztem ki 7.es koromban: 

daggi.jpgszóval itt találtam ki, hogy én bizony edzeni fogok! el is kezdtem ügyesen, ahogy szokás: felülések és "fekvőtámasz" próbálkozások. szépen haladtam és .. nem. egyáltalán nem haladtam semmire. úgy éreztem szart se ér az egész, utáltam tükörbe nézni. nem értettem mi a gond, hát ha én mindennap felülök, miért nem kockás a hasam? miért csak a vízszintes vonalak vannak meg? ...
ezután elkezdtünk edzeni a barátaimmal, egy jóbarátom mutatott sokféle gyakorlatot, eljártunk hozzá heti 2-3szor. volt nekem kőkemény edzéstervem, szenvedtem is 2 évig, és továbbra sem értettem, hogyha mindent beleadok, miért nem jön a siker? megismerkedtem a húzódzkodó rúddal. mikor már a többiek szélesen húzódzkodtak, én még lógni sem bírtam. majd elsüllyedtem szégyenemben és már attól is elment a kedvem, hogy odajárjak. kifogásokat kerestem, hogy miért nem megyek, miért nem tudok edzeni ma.  
dagijay1.jpg


enni mindig is szerettem és a szokásaimon nem akartam változtatni, mert gondoltam, majd ha én edzek, akkor lehet enni gond nélkül. persze. 2 év hiábavaló edzés után elkezdett feltűnni, jééé semmi eredmény. valamit rosszul csinálok? egyébként elhízásom és a főzni tanulásom között egyenes arányosság állt fenn: megtanultam, hogy kell krumplistésztát főzni, imádtam, ugyanakkor soha nem gondolkoztam kis adagokban. ha már főz az ember akkor főzzön, érted!
> itt értem el egy új határkőhöz: változtassuk meg a kajálást!
oké, de hogy? utánanéztem az interneten! hat után nem szabad enni, bőségesen kell reggelizni. ok, jó lesz! 
és ha már itt tartunk, kezdjünk el futni is! ... hát elkezdtem, 1 hét múlva úgy megfájdult a lábam, hogy alig bírtam lépni.. ja, hogy ehhez futócipő kell?..
van az okos ember, aki más kárán tanul, meg vagyok én, aki hülye. valahogy a kajálás se tűnt úgy, mintha hozott volna bármi eredményt is. úgyhogy úgy döntöttem megveszem a  Sporttáplálkozás a maximális teljesítményhez című könyvet.
46892_1590921854630_1283373306_1660136_8296001_n_1.jpgitt fordulatot vett az egész, eredményeket értem el! viszont nagyon megerőltető volt, az egész nap a kaja körül forgott, kétóránként enni, kis adagokat, csináljam magamnak reggel a kaját, délután a kaját, este a kaját, merthát ugye nem kényszeríthetem rá senkire, hogy a napi 5 külön kis kajámat csinálja meg nekem. daggi7_1.jpgde megérte, mert sikerült lefogyni 12 kilót!! 92.3 ról 80-81 között mozogtam. ->
és örültem! egy ideig. mert utána fél év stagnálás következett, a gyakorlataimban lassan fejlődtem, úgy is mondhatnám, hogy elhanyagolhatóan.

elérkeztünk 2011-hez. az interneten megmutatták nekem Hannibált. én lefagytam. ilyen akarok lenni. meg akarom tudni ezeket a lehetetlennek tűnő gyakorlatokat.4-5 szerencsétlen húzódzkodást tudtam kipréselni magamból, szóval gondoltam majd 10-15 év múlva! aztán megnéztem olyan filmeket, amik életre szólóan belém ivódtak: never back down, annapolis- ahol a hősök születnek, vitathatlan 1-2-3, rocky 1-6. ezentúl még komolyabbra vettem a dolgokat. Kitartóan csináltam a kis edzésemet, amit bokszoló barátom írt nekem, aki ekkor már nagyon jól nézett ki és én nagyon irigy is voltam rá, mert egyszerre kezdtük az edzést.
 

2011. áprilisában a legnagyobb fordulópont: az interneten rátaláltam a Fegyencedzés című könyvre. el kezdtem olvasni és nem bírtam abbahagyni. egy éjszaka alatt elolvastam az egészet. végre egy rendszer, és nem csak össze vissza csinálok gyakorlatokat, amiket innen onnan találtunk! ezzel eredményeket fogok elérni! megvettem az ajtókeretbe illeszthető húzódzkodómat, felkészültem. 

2011. május 2. az első edzésem. mindenből kipróbáltam, melyik a legnehezebb és legtöbb, ami megy. ezután nyomtam neki az edzést, keményen. éreztem, hogy sokkal jobb, mint eddig, mert fejlődök! 

daggi2.jpgés egyre több sikerül mindenből. örültem. itt már sokan elkezdték mondani (főleg a rokonok), hogy de sokat fogytam, milyen ügyes vagyok. ennek megintcsak nagyon örültem.


viszont azt is észrevettem, hogy akárhogy tolom neki, valahogy mégsem akaródzik 78 kg alá menni a súlyom, még nagyon nem voltam elégedett azzal, amit->
a tükörben láttam. majd csak lesz valami alapon folytattam. ekkortájt (meg úgy mindig is egész életemben) gyakran voltam beteg. szinte 2hetente lett valami bajom, úgyhogy az edzés sem tudott olyan gördülékenyen menni. nem értettem miért, hiszen elvileg már egészségesen kajáltam én. vagy mégsem? ... 

elérkeztünk az augusztushoz, az interneten megláttam egy érdekes diétát.
Harcosok étrendje. na gondoltam, fckyea, én harcos vagyok. olvasgattam róla, tetszett a borítón a szöveg: egy módszer, ami ellentmond a józan észnek. hát megrendeltem. valahogy ez a könyv is magával ragadott, a magaménak éreztem. ez volt az ami hiányzott nekem eddig. soha nem ehettem addig, amíg jól lakok, bűntudat nélkül. eleinte kétségeim voltak. annyi jó dolgot ígér ez a könyv.. rengeteg energia, több életigenlés.. csak az evéstől? és aztán elkezdtem csinálni. 2011. szeptember 1. az első harcos napom. 3 nap se volt, mikor megéreztem miről szól. felébredtem és ahogy kikeltem az ágyból úgy éreztem, hogy enyém a világ, nincs megállás, pörögni kell! szokatlanul jókedvem is volt. 2 hét eltelte után megtörtént, amire vártam... 77kg voltam.. VÉGRE! több hónap után átléptem a 78as határt és elkezdtem a háborút a legmakacsabb rész ellen. a Harcosok étrendje csak úgy olvasztotta le rólam a zsírt. és nem csak a fogyást köszönhetem neki, hanem hogy visszataláltam az egészséges, nyers ételekhez, úgy mint a friss zöldségek és gyümölcsök, megszerettem a halat, a gombát, a tököt, a brokkolit, amiket régen ki nem állhattam. régen mindig azt mondták nekem, mikor még pattanásos voltam nagyon, hogy az olajos magvakat ne egyem, mert nem tesznek jót a bőrnek. szerencsére a harcosok étrendje megtanította és bebizonyította az ellenkezőjét.
minden napom egy hatalmas lakomával zárom, mintha minden nap egy ünnep lenne. minden nap boldogan fekszek le és másnap energiától telve kirobbanok az ágyból! 

ezután jött Shaun T és ordította, hogy DIG DEEPER.

megtaláltam az Insanity-t és ezzel az ütős kombóval nem volt megállás. 70 lettem novemberre. elkezdett látszani a kockák teteje, amiért annyit dolgoztam! de ez volt a baj, hogy csak a teteje. annyi sokat fogytam, hogy nagyon megnyúlt a bőröm. hát ezért kezdtem el a hóedzéseket, a -12 fokban, aztán még 

daggi4.jpg

hideg zuhanyt is ráküldtem. az egészségemért nem kellett aggódnom már, mert a harcosok étrendjével és a vitaminokkal úgy felerősítettem az immunrendszeremet, hogy 2011 szeptember 1. óta máig nem voltam beteg.

januárban kitaláltam, hogy - ha már tesóm vett ilyen menő fényképezőgépet-, hát csináljunk rólam minden hónapban egy képet, hogy látszik-e a változás. szerencsére nagyon szépen húzódik össze a bőröm, ahhoz képest, hogy mekkora volt, még aránylag gyorsan is.


íme 2012 első félévének az eredménye: 

január-május.jpg


és most a számszerinti eredmények, hogy mit értem el az egy év edzéssel:

az első felmérésnél:
Lábemelés - (5) - Nyújtott lábemelés fekvésben - 2 x 20
Guggolás - (6) - Szűk guggolás - 2 x 10
Híd - (5) - Teljes híd - 2 x 5
Fekvőtámasz - (5) - Teljes fekvőtámasz - 2 x 15
Húzódzkodás - (5) - Teljes húzódzkodás - 1 x 4
Fekvőtámasz kézenállásból - (2) - Varjútartás - 5 s

ma:
Lábemelés - (10 -mesterlépés) - Nyújtott lábemelés rúdig 2 x 10
Guggolás - (10 -mesterlépés) - Egylábas guggolás mindkét lábbal 2 x 50
Híd - (10 -mesterlépés) - Állásból állásba híd 1 x 100
Fekvőtámasz - (10 -mesterlépés) - Zárt lábas, igazi egykezes "börtön" fekvőtámasz (egyelőre még oldalra fordulással) - 2 x 2
Húzódzkodás - (9) - Egykezes húzódzkodás törülközővel  2 x 7 + az egykezes negatívja
Fekvőtámasz kézenállásból - (5) - Teljes fekvőtámasz kézenállásban  1 x 1

100 teljes fekvő kihívás teljesítve!

a fegyencedzésen kívül:
őrszem húzódzkodás lassan, csuklón (muscle up)
könyökpalánk (elbow lever)
íjász húzódzkodás (archer pull up)
koreai tolódzkodás (korean dip)
nigger fekvőtámasz (side to side push up)
nigger húzódzkodás (around the world pull up)
könnyített zászló (clutch flag)
ablaktörlő (hanging windshield wipers)
sárkányzászló (dragon flag, dragon fly)
tigris karhajlítás előrehajolva (tiger band leaning forward)
l-tartás (l-hold)
v-tartás (v-hold)


májusi mérés:

súly: 72.5 (+0.5kg)
magasság: 174 cm

derék: 78.9 cm   (-0.1cm)
mell: 102 cm     (+0cm) 
comb: 59 cm      (+0.5cm)
kar: 34.5 cm          (+0.2cm)
váll: 119.8 cm        (+0.1cm)

Adonisz-index: 1.5183  (január: 1.425) 

Tervek 2012. december 31.ig:
egykezes húzódzkodás, szűk fekvőtámasz kézenállásban, front lever, back lever, teljes palánk (planche) , teljes zászló (press flag), zsákolás, őrszemhúzódzkodás lendülettel, őrszemhúzódzkodás korláton, kézenátfordulás hátra, szaltó, hídból kézenállásba - kézenállásból hídba, szabadon kézenállásba nyomás lendület nélkül, spárga
állóképesség: 100 szűk fekvőtámasz, 100 felemás fekvőtámasz mindkét kézre, 50 lábemelés rúdig, 100 teljes húzódzkodás, 1000 swing egyszerre, 50 sárkányzászló, 10mp lógás egykézzel kötélen

Az új edzésterv 
 

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
 

húzódzkodás
fekvőtámasz
lábemelés

nyak
zászló
ugrás
tolódzkodás 

front lever 

kézenállásban fekvő
guggolás
híd

fogás
medicinlabda
kettlebell

back lever 

húzódzkodás
fekvőtámasz
lábemelés

vádli
zászló
ugrás
tolódzkodás

palánk 

kézenállásban fekvő
guggolás
híd

nyak 
medicinlabda
kettlebell 

front lever 

húzódzkodás
fekvőtámasz
lábemelés

fogás 
zászló 
ugrás
tolódzkodás

back lever 

kézenállásban fekvő
guggolás
híd

vádli 
medicinlabda 
kettlebell 

palánk 

 




kitartóan edzek továbbra is, igyekszem mindig megdönteni a rekordjaimat és legyőzni saját magam. ha eddig már többször sikerült, miért ne sikerülne újra és újra? 93 kilósan kitartani és hinni az eredményekben nagyon nehéz volt. de összejött.

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat.
A lehetetlen nem létezik."

Muhammad Ali 

 

ha tetszett a történetem és szeretnéd követni további fejlődésem, jobb oldalt tetszikelheted az oldalt. x)

 

frissítés:
2012 összefoglaló
2013 összefoglaló

 

 

133 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jayworkout.blog.hu/api/trackback/id/tr394473397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gregg71 2012.08.29. 16:58:52

@jayworkout: köszi, minden világos. :)

htkaEagle 2012.08.30. 15:18:59

Szia Jay!

Először is gratulálni szeretnék az elért sikereidért és a kitartásodért, csak így tovább! :)

Másodszor is egy kérdéssel fordulnék hozzád a Fegyencedzéssel kapcsolatban. Konkrétan nem tudok rájönni hogy a könyvben az edzésprogramoknál emlegetett edzősorozat mit jelent. Egyes ismerőseim úgy edzenek, hogy megcsinálják pl.: a teljes fekvőtámaszból a 2x20-at, aztán a lábemelésből is a 2x20-at, és ezt veszik egy edzéssorozatnak, ezt megcsinálják még egyszer, így van meg a két edzősorozat.
Mások szerint maga a 2x20 az már a két edzősorozat, de ha utóbbi az igazság akkor nagyon rövid egy edzés, alig 20-30 perc.
Te hogy hogy igazodsz ki ezekkel?

üdv. Kisá

jayworkout 2012.08.30. 17:31:42

hello!

köszi.
az utóbbi az igazság. az edzéssorozat a szériák számát jelenti. az az 2x20 bármilyen meglepő módon azt jelenti, hogy kétszer csinálod meg a 20 ismétlést :D
ne foglalkozz azzal, hogy rövid egy edzés. az intenzitás a lényeg, nem a hossz.

üdv. Jay

htkaEagle 2012.08.30. 22:11:59

Értem, szóval tényleg az intenzitás a lényeg, vagyis akkor abba a kevés sorozatba kell beleadni minden erőt :D

köszönöm a gyors választ!

még egy kérdésem lenne, véleményed szerint a Harcosok étrendje hízásra is alkalmas, értsd izomtömeg növelésre?

jayworkout 2012.08.30. 22:30:24

4 kg izmot szedtem már fel vele, ZSÍRMENTESEN. szóval igen, eléggé

htkaEagle 2012.08.30. 23:39:31

eddig is gondolkodtam a kipróbálásán, de ezzel teljesen meggyőztél :D még a hétvégén megrendelem a könyvet és jövő héten belevágok a Harcos életbe! :)

Köszi a válaszokat, már mindent tisztán látok

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2012.09.01. 20:40:22

hi,
gondoltál arra, hogy a későbbiekben ezzel foglalkozz "főállásban" és/vagy ilyen irányban tanulj tovább?

jayworkout 2012.09.02. 14:12:12

@plexus: igen, csak sajnos nem biztos, hogy megélnék belőle. szóval valószínűleg mechatronikus leszek és majd talán utána edzősködöm

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2012.09.02. 22:20:36

@jayworkout: szerintem ebben az egészben és benned is több van mint egy blog, és "a lehetetlen nem létezik" :)
de jól nyomod így is, hajrá!

jayworkout 2012.09.03. 06:09:13

köszönöm szépen, ez jól esik.

gregg71 2012.09.05. 10:44:14

Még egy dolog nem egyértelmű számomra, ahogy lapozgatom a FE-t. Amikor egylábas/egykezes gyakorlatokat végzünk - még messze van, csak kíváncsiskodok:) -, és két sorozatot kell végrehajtani mindkét oldalra, akkor először az egyiken kell/érdemes végigcsinálni mindkét sorozatot, vagy váltogatva? Érzésem szerint a váltogatott esetben könnyebb elvégezni a sorozatot, még rövidebb pihenő időt hagyva is.

Köszi, üdv.: gregg

m.gergoo 2012.09.05. 14:05:44

csáó gratula, szép munka:D!

Ha lehetne kérni tőled tanácsot akkor beszélhetnénk privibe:)

jayworkout 2012.09.05. 16:27:15

@gregg71: én váltogatva csinálom, addig pihen az egyik láb vagy kéz, míg a másik dolgozik. de érdekes feltevés!

@m.gergoo: köszi! írj a facebook oldalon üzenetet!

slxf (törölt) 2012.09.19. 11:29:22

Szia Jay!

Eszement módon inspiráló a blogod. Azért mert nem az van, hogy vagy te és beszélsz a levegőbe okosságokat hanem mert vagy te és saját példádon keresztül mutatod és bizonyítod, hogy "a lehetetlen nem létezik". Pár hete kezdtem el kettlebell-ezni és a napokban fegyenckedni. Ha csak töredékét elérem annak amit te elértél már akkor is büszkén húzom majd ki magamat.

Gratulálok a kitartásodhoz és az eddig elért eredményekhez és csak így tovább!

jayworkout 2012.09.19. 15:52:02

hejhó!

köszönöm szépen, nagyon örülök neki. rendkívül jól esnek a szavaid. sok sikert neked is és ne csak a töredékét érd el, hanem előzz le! :)

üdv.Jay

slxf (törölt) 2012.09.19. 15:58:47

@jayworkout: Előbb-utóbb még jelentkezem! Hajrá!

slxf (törölt) 2012.10.05. 13:44:00

Nos, inkább előbbb mint utóbb! Nézz be ide, érintett vagy: workhard.blog.hu/

EIF 2012.10.13. 11:15:57

Szia. Én most olvasom a Harcosok étrendjét és ugyan nekem találták ki, mert nap közben nem tudom megoldani rendesen az étkezést, de mégis szkeptikus vagyok egy kicsit. Én nem leadni szeretnék, hanem felszedni lehetőleg izmot. Most 190 magas vagyok és 75 kg. Nem tudom, hogy a napi egy nagy étkezés és a napközben gyümölcs-zöldség stb. elég-e. Mert ha naponta a hétköznapi 3 étkezést követném akkor biztos több táplálékot vennék magamhoz egy nap, mint egy kiadós étkezéssel. Hogy ha kevesebbet tudok enni, mint eddig, ha koncentráltabban is, de nem súlyvesztés lesz a vége? És ha mellette rendszeresen csinálom, a fegyencedzést és futok is, akkor szerinted elég egy nagy vacsora? Én most úgy érzem nem! Írja a könyv a napközbeni fehérje bevitelt is. Te edzés elött, közben v. után vogyasztasz tejsavó fehérjét? És ha igen, tudnál ajánlani? Köszönöm a választ!

jayworkout 2012.10.13. 17:11:27

szia Vasember.

én már 6.5 kg izmot szedtem fel vele tavaly szeptember óta. a zsír még mindig a minimumon van. szóval működik. egyáltalán nem fogyasztok tejsavó fehérjét, 0.5-1 liter kecsketejet iszok meg edzés után.

üdv. Jay

EIF 2012.10.13. 23:09:30

Köszönöm a gyors választ!

bloodyLife 2012.10.17. 11:21:48

Hello!

Lenne egy kezdő kérdésem. Épp olvasom párhuzamosan ezt a blogot, a fegyencedzést (másodszorra), a leangains-es weboldalt (ami nagyon hasonlít a warriors dietre), és magát a harcosok étrendjét. Multitasking.
Na, de gyakorlati tanács kellene nekem. Lány vagyok egyébként. Először is, amikor edzeni kezdtél és zsírt akartál lepucolni, hogyan határoztad meg, miből mennyit eszel? Úgy értem, simán kiszámoltad az alapanyagcserédhez szükséges mennyiséget és ezt csökkentetted pár %-kal? (ha erről van valamelyik könyvben szó, akkor elnézést, még nem jutottam el odáig ezek szerint)
Egyébként gratulálok, nagyon durva, amit elértél, és pozitív értelemben. Tulajdonképp ez motivált arra, hogy heti 2 kettlebell mellé bepróbálkozzak a fegyenccel és az intermittent fasting-gel.
És azt lehet tudni, milyen gyorsan haladtál a fegyencben? Mármint követted azt az edzéstervet, ami a könyvben van, vagy több nappal kezdtél hetente, nem kettővel?

Köszi:

BL

jayworkout 2012.10.17. 15:42:29

szia!

amikor elkezdtem edzeni és a sokszori kajálást csináltam, akkor még elég tapasztalatlan voltam, szóval az teljesen összevissza volt. a harcosok étrendje hozta meg az igazi sikert. az tökéletes rendszer. nem kell kiszámolni semmit, hallgass az ösztöneidre és töltsd tele magad mindig egészséges ételekkel!
köszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy motiváló számodra. :))
mivel már előtte is edzegettem, így a számomra könnyű lépésekre 1-1 hetet szántam. heti 6 naposat választottam ki, amikor naponta egy gyakorlat. szerintem az kezdők számára is tökéletes. a fegyenc egy kicsit túl óvatoskodó.
sok sikert, hajrá!

üdv. Jay

Handariel 2012.10.17. 22:35:52

Udv!
Lenne egy gyakorlati kerdesem:
a lakas nallunk nagyon szar, az ajto felek, stb epp csak be vannak froccsentve, nem igazan birnak meg, neztem felszerelheto rudat a huzodzkodashoz, de effektive nincs hova a alkasba felszereljem ajtofelek kozze...
mit javasoltok, milyen megoldassal oldhato ez fel?
elore is koszi
ps. a tombhaz kornyeken sincs szonyegvero rud...:(

jayworkout 2012.10.18. 17:05:09

hello!

és nincs valami pincétek vagy ilyesmi? ahol keményebb a fal. vagy akkor heggesszetek egyet öncélúan a tömbház mellé! :D

Handariel 2012.10.19. 21:54:31

Nincs, de megoldom valahogy :)
egy pontosito kerdes, ill ti hogy csinaljatok?:
wade a gyakorlatoknal 1, ill kozep es halado szinten 2 3 sorozatot ir, valtozo ismetlessel, a konyv vegen pedig 2 edzosorozatot...
ez mit takar?
pl egy edzesem milyen legyen?:
fekvotamasz 2x a sorozatszam, vagy 2x2x a sorozatszam?

Handariel 2012.10.19. 22:03:43

A harcosok etredej jol ertem, hogy lenyegeben az, hogy egesz nap elnyomatod az etvagyad 1 2 gyumolccsel, zoldsegel, vagy jaurt, vagy barmi hasonlo, csak hogy epp falj vmit, s este jol belaksz?? s kb ennyi?
koszi, es bocs a kerdesekert, most kezdtem olvasgatni az egeszrol...

jayworkout 2012.10.20. 21:32:27

2x a sorozatszám. amelyik gyakorlatnak a haladója 3x valamennyi, ott 3 sorozat.

lényegében ennyi, de ennél azért sokkal több. egy jó kis összefoglaló:

"Amikor a Harcosok étrendjéről beszélnek a médiában, általában leragadnak annál a lényeges, ámde nem a legjellemzőbb momentumnál, hogy egyszer eszünk egy nap, este, és nagyon sokat. Pedig sokkal fontosabb az, hogy MIT, HOGYAN és MIÉRT. Először is nem diétáról, hanem egy életmódról van szó, amiben a testedzés ugyanolyan fontos szerepet kap, mint az étkezés. Ennyi legyen a bevezetés. Többször eszünk
egy nap, de nappal kizárólag nyers zöldséget és gyümölcsöt. Ennyit a MIT eszünkről. A nyers, "élő" táplálék látja el emésztőrendszerünket az emésztést segítő enzimekkel. Ezen túl, megfelelő mennyiségű rostot is tartalmaz, ami mint tudjuk, tisztítja a bélcsatornát. Nem elhanyagolható az sem, hogy a saláták, gyümölcsök emésztése során nincs ún. étkezési leukocitózis, vagyis nem nő a fehérvérsejtszám a véráramban, mozgósítandó a szervezet immunrendszerét és a hirtelen elálmosodást. Ez az oka annak is, hogy az esti főétkezésnél nyers étellel kezd az igazi harcos. És ez igen fontos! Ezt sem hangsúlyozzák eléggé. Először nyers, élő, enzimekben, flavonoidokban gazdag salátákkal kezdjük a "túlevést", mert ez megsegíti az ezután elfogyasztott fehérje (hús, sajt, tojás) megemésztését. Ennyit a HOGYANról. És hogy miért? A válasz az ember autonóm idegrendszerének működésében van, ami számos szerv és szövet működését szabályozza. Két részből áll. A szimpatikus idegrendszer funkciója a mozgósítás, serkentés, felkészíti a szervezetet a nagyobb terhelések elviselésére. Hatására a szívritmus fokozódik, vérnyomás emelkedik, oxigénfogyasztás nő, tüdő tágul, bélműködés lassul, az emésztőnedv termelés gátlódik!!! stb... Lebontás van. A paraszimpatikus idegrendszer felépít. Megőrzi és újratermeli az energiát. Felel az emésztésért, elválasztásért, a szív lelassul, emésztőnedv-termelés fokozódik, bélműködés gyorsul,stb... vagyis evés után paraszimpatikus hatás alá kerül az idegrendszer. Alvás közben ez a paraszimpatikus hatás veszi át az uralmat. A nappal az energikusságé, a készenléti állapoté, az éjszaka a pihenésé, az emésztésé. Ezért eszünk este. És azért beszélünk "túlevésről", mert csak a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztása indítja be az emésztést."

tündérmatyi 2012.11.07. 18:53:16

Szia Jay!
Grtaula az eredményeidhez! Én kezdő vagyok a Fegyencedzésben és a Harcosok étrendjében is. A kérdésem az lenne, hogy a banán megengedett az alúlevési fázisban? A könyv említi a szőlőt és a görögdinnyét, mint kerülendő gyümölcsöt ebben a fázisban. A tejjel mi a helyzet, már ami az alúlevési fázist illeti?
Válaszodat előre is köszönöm!!!
Üdv: egy lelkes követőd :-)

jayworkout 2012.11.07. 20:19:20

szia.

köszönöm :)
a banán inkább edzés vagy valamilyen mozgás után, ne csak úgy alapból. de megengedett alulevés alatt. a tejet is kerüld napközben, fogyaszd este!

üdv. Jay

work hard (törölt) 2012.11.08. 12:34:23

Szia Jay!

Milyen multivitamint szedsz?

köszi

work hard (törölt) 2012.11.08. 14:12:43

Köszi a gyors választ. Megnézem mert valamit be kell újítanom nekem is, úgy érzem.

tündérmatyi 2012.11.08. 20:01:23

@jayworkout: Köszönöm a gyors választ!!!!
Üdv

tündérmatyi 2012.11.19. 17:13:52

Szia!
Most az edzés utáni regeneráló étkezésről szeretnék kérdezni! Sajnos nem tudom összekötni a lakomát az edzéssel, mert csak délelőtt tudok mozogni. Csinálom a fegyencedzést és mellette heti háromszor végzek kardiómozgást kb. 30 perc/alkalommal. Kérdésem az lenne, hogy miből és milyen mennyiségből álljon a r.étkezés?
Válaszodat előre is köszönöm!!!!!

jayworkout 2012.11.19. 19:38:22

főtt tojások vagy túró + zab vagy rizs, a mennyiségeket neked kell tudnod.

tündérmatyi 2012.11.20. 18:14:35

@jayworkout:Köszönöm a gyors választ!!!

bazsi1000 2012.12.17. 17:39:21

szia.

Én is elkezdtem a fegyencedzést veterán edzéstervvel. kérdésem az lenne hogy nem tudom miért de nekem a teli talpon guggolásos gyakorlatoknál (magyarul majdnem az összes) mindig hátradőlnék és így elég nehéz jól megcsinálni a gyakorlatokat(pedig már 19 éve focizok:D). pl a zárt lábút nem is tudom csak ha mindig valamit fogok közben. próbálom nyújtani a lábszár izmaimat de mikor nyújtom őket akkor már néha érzem hogy a csontnál is picit fáj/húzódik. erre milyen megoldás, nyújtási gyakorlat van??

jayworkout 2012.12.17. 20:31:43

hello.

nem nyújtani kell, hanem a guggolást gyakorolni. fejlődni fog, kitartás. próbáld azt, hogy kitartod előre a karjaidat, meg egy picit előredőlni

bazsi1000 2012.12.17. 20:50:18

Köszi. Remélem fejlődni fog.

vigyorgia 2012.12.26. 14:21:23

Nekem pont fordítva van 185cm magas de csak 64kg.Nincs valami jo tippetek, étrend listátok vagy valami h szedjek magamra.?

jayworkout 2012.12.26. 20:33:40

szia. én csak a harcosok étrendjét tudom ajánlani, mert ezzel van tapasztalatom. ha bírsz enni rendesen, akkor jönni fog fel a tömeg. én 70ről 78ra jöttem fel izomból. de ez viszonylag lassú.

ha gyorsabb eredményeket szeretnél, akkor inkább testépítő jellegű kajálás kell neked. www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_31_las_448_tomegelesi_manual.php

bazsi1000 2013.01.09. 18:16:23

szia

egy olyan kérdésem lenne hogy Én hazajövök a melóbol 3 kor és akkor edzek egyet és utána van nekem 7kor fociedzésem most a téli alapozás lesz úgy hogy elég kemény kardió. na most a fegyencedzés után is kell gondolom regeneráló étkezés de valahogy úgy hogy a focira ne legyek tele meg a foci után is kéne. remélem tudsz segíteni.

köszi

szia

jayworkout 2013.01.09. 19:12:25

főtt tojás + natúr joghurtos zab vagy fehérjeshake zabbal

bazsi1000 2013.01.09. 20:22:27

mármint fegyencedzés után is meg foci után is?? arra gondoltam esetleg hogy vennék valamilyen fehérjeturmixot estére edzés után. mi a véleményed?? este is kell akkor valami szénhidrát?

köszi

szia

jayworkout 2013.01.09. 20:51:28

mind2 után érdemes igen. vehetsz, ha nincs annyira időd főzőcskézni. este is kell szénhidrát igen

ied86 2013.02.08. 21:53:49

Szia Jay!Kis információra lenne szükségem.Pár hete olvastam a falamon,hogy első lettél az egykezes fekvőben,és már közel jársz a mesterlépésig.Én még csak a szűk fekvőnél járk,és nem is fogok szintet ugrani,még csak belehúzni sem áll szándékomban,de kísértésbe estem,és a fél egykezest megpróbáltam,persze csak pár cm erejéig ment,de nem estem oldalra.Első kérdés:Akkor a kígyózás azt jelenti,hogy a támasztó karom felé tolom a testem,hogy át ne forduljak?Második:nem tudom,te hogy voltál anno vele,de mit tegyek majd,amikor ott járok,hogy ne csak pár cm-t menjek lejjebb?Szó szerint nem tudtam jobban behajlítani a könyökömet,hogy levigyem a testemet....Köszönöm válaszod!

jayworkout 2013.02.09. 00:22:38

hello

itt van Zsoltié, nézd meg:
www.youtube.com/watch?NR=1&v=gaQCZ_1o14Y&feature=fvwp

mivel még a szűknél jársz, ami a hatodik lépés, nincs okod megijedni a fél egykezestől, ami a nyolcadik! :D mire odaérsz, le fogod tudni engedni magad addig, amíg kell.

üdv. Jay

ied86 2013.02.09. 00:37:25

@jayworkout: Köszönöm!Neked meg sok sikert az egykezesben,ahogy a "nagykönyvünkben" meg van írva(és fotózva)...

lacrosse21 2013.02.20. 20:45:49

Hello lenne egy kérdésem

Melyik Insanity Workout videot csináltad és ezt lehet minden nap csinálni a fegyenc mellet ha még az elején járok?

Köszönöm a válaszod!
Üdv.

jayworkout 2013.02.21. 07:09:04

hello, az összeset sorban. lehet csinálni igen. ha úgy érzed, hogy nagyon fárasztó, akkor rakj be néha egy plusz pihenőnapot.

lacrosse21 2013.02.21. 18:37:32

És ha 1 nem megy végig teljesen akkor másnap ugyan azt vagy csináljam a következőt?
Jah és neked végig ment a 60 nap a fegyenc mellet?

jayworkout 2013.02.21. 19:46:27

hogy nem megy végig teljesen? ha nem bírod, pihensz egy kicsit, de attól csináld végig!

jayworkout 2013.02.21. 19:46:57

nem csináltam végig az egészet, mert kb 40 nap után elértem vele a célom

lacrosse21 2013.02.21. 19:57:32

Helló Jay! Köszönöm megfogadom a tanácsod.
Azt hiszem ez már csak holnap lesz meg :D
Nem tudom hogy mennyire fog menni mellette a fegyenc edzés,de megpróbálom azt is csinálni.
Még 1 kérdés.
Az esti evésnél mennyit egyek?
Annyit egyek amíg már nem bírok többet enni vagy mi?? :D Lehet ökörséget kérdezek de nem tudom nem akarok hülyeséget csinálni.

Előre is köszönöm!
Üdv: Norbi

jayworkout 2013.02.22. 16:59:06

amennyi jól esik. ne rosszullétig egyél

lacrosse21 2013.02.22. 23:59:47

Hali
Mivel sajnos panelba költöztem és az alsó szomszédot zavarja az ugrálásom mikor az insanity-t csinálom úgy gondoltam korábban csinálom olyan 3-4 között.
Na most utána elég 1 főtt tojás hogy ne dőljek ki mire eljön az esti fegyenc meg a kaja? Mert ma csináltam a fitt testet és engem elégé megkínzott :D

Válaszodat előre is köszönöm:DMár így is sokat segítettél:D
Üdv: Norbi

jayworkout 2013.02.23. 00:28:43

hello, edzés után rendes regeneráló étkezés kell.
mondjuk 4-5 főtt tojás + zab vagy rizs

lacrosse21 2013.03.21. 18:02:55

Hali

Volna 1 kérdésem.
Fekvőnél 2 szinten 20. nyomás körül a vállamba nyilal néha, szted mitől lehet?
Mindent rendesen csináltam.

Remélem tudsz valamit segíteni.
Üdv: Norbi

jayworkout 2013.03.21. 20:20:13

hello.

valószínűleg régebbi sérülés. szerintem ha tovább folytatod fokozatosan haladva, el fog múlni.

üdv. Jay

glabi 2013.03.22. 18:45:45

Szia!

26. hete csinálom a fegyencet, a mindennapjaim része lett. Eddig nagyon pozitívak az élmények, nagyon szeretem csinálni. Megy a fejlődés, csak néha esik nehezemre az edzés. Egy olyan kérdéssel fordulok hozzád, hogy neked hogy sikerült a guggolás esetén áttérni a 7. lépésre (felemás kosárlabdás). Nekem eddig könnyen ment, simán megy a 6. szintből 2x20, menne szerintem több is (hagyok erőt a bankba :))
Szerintem hagytam időt is, minden szintre min. egy hónapot. Viszont a 7.-ből egy sem megy, le sem tudok egy lábon úgy guggolni, hogy talpam a földön, mert hanyatt esek. Szerinted hogyan tovább? Bocsi, ha hosszú voltam. Ui: gratulálok az eredményeidhez, meg a honlapodhoz.

Üdv

glabi 2013.03.22. 19:37:07

Köszönöm a segítséget! :)

Most már látom a további fejlődés lehetőségét.

Majd ha sikerül neked a teljes egykezes fekvő, ahogy a "nagykönyvben megvan írva", készíts róla videót, a youtube-on nem találtam sehol igazi egykezest.

Hajrá, csak így tovább!!

glabi 2013.03.27. 16:59:11

Helló!

Így fél év után szeretnék továbblépni edzés terén, úgyhogy úton a meztelen harcos és épp most olvasom a harcosok étrendjét. Sajnos itthon vagyok betegen, (Remélem jóideig nem lesz ilyen :)), van időm olvasni.
Majd írok a tapasztalataimról. Elég durvának tűnik a harcosok étrendje, remélem fog menni. Bár még nem látom, hogy mit fogok egész nap enni. Egyébként költséges móka ez az étrend?

Üdv

glabi 2013.03.27. 22:04:01

Még lenne egy fura kérdésem.
Mit eszel a főétkezésig? Csak zöldséget és gyümölcsöt?
Pl: egy konkrét napod hogy néz ki?

Üdv

achim2 2013.03.29. 18:08:31

Szia Jay lenyűgöző amit elértél, csak így tovább!
Vitaminokkal kapcsolatosan lenne egy kérdésem. Azt már láttam, hogy milyen vitamin pakkot szedsz de az lenne a kérdésem, hogy mikor? Az alulevési fázisban vagy a nagy vacsora után, vagy mikor?

glabi 2013.03.29. 21:58:34

@jayworkout:
Köszönöm a választ!
Már bújom a Meztelen Harcost!

Trib 2013.05.07. 17:02:31

Hey Jay!

Most találtam meg az oldaladat, csak gratulálni akartam. Le a kalappal előtted és sok sikert tovább is.
Én is nem régen kezdtem el edzeni komolyabban, nekem inkább az volt a bajom, hogy vékony voltam és sehogy sem bírtam felszedni pár kiló izmot. Tudtam valamennyire szálkásodni, de nagy változások sosem voltak. Szerencsére ezen túlléptem és közel 10 kilót fel tudtam szedni magamra edzés alatt és baromi motiváló, hogy látom hogyan fejlődöm.
(Az egyetlen bajom, hogy minden ingemet és pólómat növöm ki vállban :)

Nevetnem kellet a harcos diéta leírásodon. Kitartó, szinte lehetetlennek tűnő kemény edzés és mellé annyi kaját magadba tömni amennyi csak beléd fér.
Nem emlékeztet ez valakire? Mert engem nagyon is! :)

üdv,
Trib, alias Kakarotto

jayworkout 2013.05.07. 18:22:14

örülök, hogy sikerülnek a dolgok.

:))) szép párhuzam. akkor rokonlélek vagy, Goku :)

Zolka88 2013.07.01. 15:56:55

Szia Jay, gratulálok, tiszteletreméltó ha vkinek ilyen kitartása van és mellé még szereti amit csinál. Tulajdonképpen hasonlóan kezdtem ahogy Te, elegem lett a túlsúlyból, 168 cm-hez 93 kg voltam 2 évvel ezelőtt. Nemrég ismertem meg a harcosok étrendjét, 2 hónapja csinálom és nagyon bejön emellett calisthenic edzések, amikor elkezdtem ezt voltam 70 kg, nem akartam már fogyni, elég szálkás lettem azóta, 67 kg lettem, és itt van a gondom h izmot szeretnék inkább felszedni. Korábban írtad h Neked sikerült 8 kilót felszedni, másoknál is látom h több kiló fel ment zsírmentesen. Nem igazán értem mi lehet a gond pedig a könyv szerint csinálom az étrendet. Esetleg 1-2 tanácsot tudsz nekem adni.Előre is köszönöm, ui: az edzéssel elég jól haladok, sokat fejlődtem ahhoz képest h előtte kondizni jártam.
Üdv, Zoli

Zolka88 2013.07.01. 17:14:16

hali, még annyi lenne a kérdésem h a harcosok étrendjét azóta csinálod mióta eldöntötted h lefogysz és ezzel sikerült felszedned végül izmot, vagy miután lefogytál a kivánt testsúlyra áttértél vmilyen izomnövelő étrendre?

jayworkout 2013.07.01. 23:19:09

@Zolka88: szia, köszönöm szépen. az izmosodás olyan, mint a fogyás, csak fordítva: nem kevesebbet, hanem többet kell enni! ha egészséges keretek között bőven többet eszel, mint eddig, és mellette keményen tolod az edzést, jönni fog az izom.
a harcosok étrendjét folytattam továbbra is a szálkásítás végeztével, most 3 hétig volt egy más programom, de vissza is újra a harcosra, nekem ez bevált, és jól működik.

idomitott 2013.07.29. 08:51:41

Hello. Először is gratulálok, hatalmas respect a kitartásért. Másodszor meg tudnád mondani, hogy honnan szerezted be az Insanity dvd-t?

jayworkout 2013.07.29. 12:07:42

köszönöm szépen, ncore-ról

erőpacsirta 2013.10.06. 11:33:31

Hello!

Mit gondolsz a(z) (kezdő) edzéstervemről?

H: Fekvőtámasz Sz: Híd P: Hétfő
Lábemelés Kézenállásból Sz: Szerda
Tolódzkodás fekvőtámasz
Vádli Guggolás
Húzódzkodás Nyak
Fogáserősítés Zászló

És kövi héten csinálnám ugyanígy, szerinted ez megfelelő?
Egyébként a gyakorlatok 3. szintjénél tartok.

jayworkout 2013.10.06. 13:25:27

@erőpacsirta: szia, ezt így nem nagyon értem, egy kicsit elírtad szerintem. mindenesetre, ezt olvasd el:

jayworkout.blog.hu/2012/12/04/edzestervek_721

erőpacsirta 2013.10.06. 13:52:08

Elnézést kérek Jay, tényleg elírtam.
Így nézne ki:

H: Fekvőtámasz, Lábemelés, húzódzkodás, tolódzkodás, fogáserősítés, vádli

Sz: Kézenállásból fekvőtámasz, híd, guggolás, zászló, nyakedzés,

P: ugyanaz mint hétfő
Szombat: ugyanaz mint szerda

erőpacsirta 2013.10.06. 17:22:06

Ja, és ha megkapom a kétkezes súlyzót, akkor szeretném kombinálni, ilyen CrossFit, vagy erőemelő gyakorlatokkal.
Szerinted az úgy jó lenne?

jayworkout 2013.10.06. 20:58:49

@erőpacsirta: igen! a hibrid edzés a legjobb. persze mindent ésszel!

erőpacsirta 2013.10.07. 06:32:29

@jayworkout:
Nagyon hálás vagyok kedves Jay, ma már elkezdtem a videóid alapján a harcosok étrendjét!
Köszönettel:erőpacsirta

Kryssz90 2013.11.20. 10:53:16

Helló!

Én idén januárban kezdtem a fegyencedzést, de nagyon hamar rájöttem, hogy nem bírja a csuklóm. Nincs semmi egyéb gondom vele, nem volt műtve meg ilyenek. Mivel egyre jobban fájni kezdett, nem erőltettem meg magam, így januártól júniusig a 1-es szintet csináltam húzóckodás és fekvőből is. Mikor már nagyon fájt, elmentem röntgenre, ami megállapította, hogy túlterhelés miatt porckeményedés alakult ki a csuklómnál, ezért pihentetni kell. Azóta nem csináltam.

Szerinted ilyenkor mit lehet csinálni?

jayworkout 2013.11.26. 10:29:41

@Kryssz90: szia, ahogy írtad: pihentetni kell. addig is mehet a guggolás ezerrel! meg olyan gyakorlatok, amihez nem kell csukló: tehát pl. földön lábemelés, meg bármi, amit tudsz úgy csinálni, hogy nem fáj semmid.

szovjet típusú kondícionáló készlet 2013.12.02. 20:41:32

divatos diéták, divatos edzéstervek. Jó a cikk, de javaslom, hogy olvass olyan irodalmakat is, melyek mögött kicsit kevesebb marketing és több szakmaiság van :)

jayworkout 2013.12.03. 08:55:13

@szovjet típusú kondícionáló készlet: ez 2011. május 2. és 2012. május 2. között történt :)

Burján Tibor 2014.01.22. 18:57:54

Szia!

Most fedeztem fel a blogodat és minden elismerésem a tied hogy ilyen kitartásod van az edzésekhez... Nagy motivációt ad nekem az hogy te nem adtad fel és eljutottál odáig ahol ma vagy...
Én januártól fegyencezek komolyabban súlyzós edzéssel kombinálva... Kb. 5 éve gyúrok kisebb nagyobb kihagyásokkal csak sajnos mindig történt valami ami miatt félbe maradt... Most ez a fegyencezés lett az új szenvedélyem hihetetlenül jó érzés mikor egy gyakorlat sikerül vagy sikerül szintet lépnem... Ha minden jól megy júniusba én is készítek majd videót hogy meddig jutottam és mit értem el amit majd a faces fegyences csoportba megosztok... még egyszer gratulálok... és csak így tovább... :)

jayworkout 2014.01.23. 10:47:15

@Burján Tibor: szia, nagyon szépen köszönöm, jól esnek a szavaid :) rengeteg sikert kívánok, hajrá! bármit el lehet érni ;)

tündérmatyi 2014.05.05. 10:13:54

Szia Jay.
Van egy kis problémám a húzódzkodással. A fegyencedzést csinálom, és a 7. szinten tartok, már ami as húzódzkodást illeti. A problémám a következő: mikor a jobb kezemmel fogom a rudat és csinálom a gyakorlatot, a testem kifordul balra. Mikor a másik kézzel csinálom a gyakorlatot ott rendesen megy, pedig mindent ugyanúgy csinálok (én azt gondolom :-))Mi lehet a gond? Ha van ötleted légy szíves oszd meg velem!
Válaszodat előre is köszönöm!!!!

jayworkout 2014.05.06. 10:52:48

@tündérmatyi: szia, erősebben kell fogni, és a testeddel a forgás ellen dolgozni, megfesziitve lenni.

Joseph Toser 2014.06.21. 00:20:40

Szia!

Lassan 2 hónapja csinálom. Minden nap. Hétvégén pihenő. Sima fekvőtámasz a bemelegítés,aztán a lábamat felrakom egy puffra és úgy fekvő. Felülés törzshajlítással. Lábemelés. Guggolás zárt lábbal. Húzóckodni most kezdtem. A hidat nem gyakorlom. Kellene?
Valami tanács? Észrevétel?

jayworkout 2014.06.21. 09:24:45

@Joseph Toser: szia, hajrá! a hidat mindenképpen kellene, fontos. fegyencedzést olvastad? a lábemelés jobb, és jobban nehezíthető, mint a felülés. de egyébként király, nyomjad!

Joseph Toser 2014.06.21. 12:48:18

@jayworkout: Szia! Igen,olvastam. Fenn van a gépen. Egy munkatársamtól kaptam. Crossfitt-ezik.
Rendben. Gyakorlom a hidat is. Rámegyek a lábemelésre. Elhagyom a felüllést.

Jenei Robi 2014.09.14. 21:16:06

Szia! Nem akarlak nagyon körberajongani,hisz már lehet kicsit unod is, legyen elég annyi hogy azért léptem be a facebook-ra hogy olvashassam a blogod:)). 40 éves vagyok, és 1 éve kezdtem edzeni, először a 100 fekvőtámasszal kezdtem(nem értem a végére:)), majd a fegyencedzéssel folytattam, kb. az 5. szintnél inkább behoztam új gyakorlatokat, és célokat, mint tovább a 10.-szintig. A lényeg hogy kiváló alaperőt biztosít a fegyencedzés úgy hogy nemhogy lesérülnek az izületeid hanem pont megerősödnek,nekem a derékfájásom megszünt, és az évek óta fájó vállam óriási mértékben javult a rendszer fokozatosságának köszönhetően. Hasonló korúaknak üzenem hogy sosem késő elkezdeni,és erre nem az a válasz hogy"akkor még várok:)" Fizikai munkát végzek,ezért néha kimarad az edzés de csinálom az "5 tibeti rítust"(a forgást kihagyva,a youtube-on megnézhető)amit minden nap kell,és ilyenkor a lelkiismeretemnek is segítek a kimaradt edzés miatt.Nagyon jó teljes testet nyújtó és erősítő gyakorlatok,csak ajánlani tudom mindenkinek akár edzés előtt vagy után(vagy helyette:)).Igazából kérdésem nincs,talán annyi hogy ismered-e ezeket a gyak.-okat?

jayworkout 2014.09.14. 21:35:10

@Jenei Robi: szia, nagyon örülök neked :) király vagy! az öt tibeti rítust eddig nem ismertem, köszi, hogy megosztottad velem!

Jenei Robi 2014.09.15. 21:04:39

Hali!
Volna egy furcsa kérdésem,szerinted kb. hány százalékban vesz részt a bicepsz a húzódzkodásnál? Faterom (aki fiatal korában tornászott) leszakadt a jobb bicepsze (25 literes sajtárban melegítette a tejet gázon túrónak,lebillent és utánakapott).Nem érzett semmit, csak hogy hirtelen leizzadt, a kád fölé hajolt hogy megmosakodjon, és akkor vette észre hogy a bicepsze felugrott a vállizomhoz .Azóta is úgy van,
csak már elsorvadt, nem lett visszavarrva. A lényeg hogy pár évre rá (kb.55 évesen) megmutatta, hogy még mindig simán fölmászik az 5m-es kötélen csak kézzel (lábrugdosás nélkül). Okfejtésem: Vagy nem játszik nagy mértékben szerepet a bicepsz, vagy a brachialis szinte teljesen át tudja venni a szerepét. A vasvillát is ugyanúgy tudta forgatni mint előtte, bár jobbkezes lévén ott inkább a bal kar bicepsze dolgozik. Bocs ha túl horrorra sikerült!:)

Jenei Robi 2014.09.15. 21:07:47

Ui.:Vagy eleve a brachialis-nak van nagyobb szerepe?

Albitraining 2015.08.02. 23:07:58

Szia! Te a sorozatok közt mennyi pihenőt tartasz?
süti beállítások módosítása